The Dead Pirate's Chest
2012.06.04. 12:00
Elnézést kérek mindenkitől, hogy csak utólag szólok, de a blogom is átállt a nyári időszámításra, ez azt jelenti, hogy szombatonként és vasárnaponként nem lesznek új bejegyzések.
Na most, hogy a közérdekű információt elmondtam térjünk rá a mai játékra. A The Dead Pirate's Chest egy jó kis nyári hangulatú játék. A játék címéből (A halott kalóz kincsesládája) és a pályaválasztó menüből, arra következtetek, hogy a "mi" kalózaink egy másik, halott kalóz elrejtett kincsét szeretnék megkaparintani, de előtte szó szerint végig kell verekedniük magukat a szárazföldön. Alapvetően 3 ember van a játékban: van a kis lány, a nagy behemót és a kapitány. A kis lány legyőzi a nagy behemótot, a kapitány legyőzi a kis lányt és behemót legyőzi a kapitányt. A csaták úgy néznek ki, hogy minden pálya fel van osztva 5 sávra és ezeken a sávokon indíthatjuk el mi is az embereinket és az ellenfeleink is. Nem korlátlan mennyiségű ember áll rendelkezésünkre, a létszám maximalizálva van. A csaták végén is kapunk már pénzt, amiből a boltban sok mindent vehetünk, fejleszthetünk.
A játék nehézségi foka szerintem kellemes, kb a felétől már meg kell küzdeni a győzelemért. Egyébként a játékkal kapcsolatban kicsit olyan érzésem van, hogy elkezdték szépen, kreatívan csinálni a játékot majd a végén összecsapták. Először is a történet nem rossz, csak az a baj, hogy a felét én találtam ki, legalább leírhatták volna. Az zenével sem az a baj, hogy az alapdallamok rosszak, hanem hogy félpercenként ismétlődnek. Alapvetően a látvány is változatos, de azért mégis egy kis lánnyal, egy behemóttal és kapitánnyal kell megküzdenünk tizenhatszor.
Nightmare Runner
2012.06.01. 18:02
A Nightmare Runner egy leegyszerűsített, "jussminélmesszebb" játék. Azért írom, hogy leegyszerűsített, mert mi nem fejleszthetünk semmit, nem vehetünk új fegyvereket. Csak futnunk, ugrunk, lövünk és esetleg ugrás közben arra is figyelhetünk, hogy felszedjünk mindenféle bónuszt, xp-t, (időlegesen) új fegyvert. Ha elég sok xp-t gyűjtünk, akkor szintet lép a főhősünk és bizonyos képességi fejlődni fognak.
Nagyon okosan, a készítők nem csinálták a játékot túl nehézre vagy túl hosszúra. Rövid kis időtöltésnek, kikapcsolódásnak tökéletesen megfelel.
Sequester
2012.05.31. 12:00
A mai játék történetéről csak annyit írok, hogy a főszereplője egy kis fiú, aki egy álomban barangol és a halott nővére beszél hozzá. Nem akarok spoilerezni, úgy hogy maradjunk ennyiben. Egyébként a Sequester egy mászkálós, ügyességi, logikai kalandjáték. Mindegyik pálya egy 3D-s kockára lett ráhúzva és higgyétek el a készítők ki is használták a formából adódó lehetőségeket.
Nekem nagyon tetszett a játék. A zene rendben van, a történet is elfogadható. A játék elején a pályák inkább az ügyességről szólnak, aztán a játék felétől már a logikára kerül egyre nagyobb hangsúly. A játék gyenge pontjai a változatosság és a látványosság, a szellemeken, erőtereken és tüskéken kívül csak a pályák felépítése nehezíti meg az életünket.
Enigmata: Stellar War
2012.05.30. 12:00
A sci-fi filmek és könyvek nagy hányada szól egy ellenséges faj inváziójáról, támadásáról. A Stellar Warban is erről van szó, de a támadás olyan nagy mértékű, hogy az egész galaxis veszélyben van. Nincs más választása tehát az embereknek(?), mint egy űrbázist telepakolni lézerekkel, rakétakilövőkkel stb és szembeszállni az ellenséggel. A játékban az ellenségen kívül :) szinte mindent lehet fejleszteni. Fejleszthetjük általánosságban a támadást védekezést stb. Fejlsztehetjük még a tornyokat és a fejlesztéseiket is fejleszthetjük. Vehetünk kiegészítő tulajdonságokat a bázisnak is (aknák, gyógyító lövedék, pajzs labdák), ezek úgy működnek, mint egy középkori játékban a varázslatok. Ezeket a "varázslatokat" bal kattintással az űrben lehet előhozni, és igen, természetesen fejleszteni is lehet őket
Az Enigmata: Stellar War, abban biztos különbözik a többi tower defense játéktól, hogy itt nem a "tornyok" megvétele kerül pénzbe, hanem a férőhelyek számának növelése és az új egységek kifejlesztése. Eltérés még, hogy a tornyokat bárhova lerakhatjuk és bármikor áthelyezhetjük őket. A zene és a látvány rendben van, de ezekkel a sok fejlesztésekkel a játék néha kaotikussá válik.
Ui.: A nem használt egységeket bal oldalon a Unit Bankba pakolhatjuk be.
Nutty Mania
2012.05.29. 12:00
A Nutty Mania főszereplői az ősmókusok és egy mamut. A jégkorszak alatt nem sok élelem volt az állatok számára, ezért a mamut megfenyegeti összefog a mókusokkal, hogy megszerezzék a még fellelhető makkokat. Együttes erővel le kell győzniük a halálos tüskéket, csapóajtókat, gumifalakat, teleportokat stb.
Nem egy nagy durranás a játék, de igényes. Azt hiszem erre a keddre tökéletes lesz egy kis időtöltésnek, lazításnak. A készítőknek már volt egy hasonló játéka ebben a (mókus vs. makkok) témában (Nutty Boom), de az más játék volt és nekem jobban is tetszett.