Zombie Situation
2012.07.06. 12:00
Belegondoltatok már abba, hogy mi tennétek akkor, ha egy hosszú nap után haza érnétek, az asztalon egy cetli, amire az van írva, hogy a feleségetek/barátnőtök el ment a sarki boltba, aztán, amikor bekapcsoljátok a televíziót, mindenhol az megy, hogy a várost megtámadták a zombik? Nos, a Zombie Situation pont erről szól, ebben a játékban nincs más választásunk, mint harcolni és megmenteni a feleségünket/barátnőnket. A harcban akár 9 kilenc fegyverrel is küzdhetünk majd és segítőink is lesznek. Támadások utolsó emberéből mindig egy zsák "esik ki". Ebben a zsákban több minden is lehet. Legtöbbször pénz van benne, amivel fejleszthetjük a már meglévő fegyvereinket. Aztán ebben a zsákban kaphatunk új fegyvereket, barkácskészletet, amivel barikádot építhetünk.
Ez a játék jól reprezentálja azt, hogy mire gondolok, amikor azt írom, hogy minden cicoma, animáció nélkül leírhatták volna a történetét. Hiszen nem áll másból itt sem a történet csak egy pár "profilképből" és kattintásra változó, pár mondatos párbeszédekből. Szerintem így (egy kicsit) tartalmasabb, jobb a játék. A játék legnagyobb hibája az, hogy túl könnyű. Még az is ritka volt, hogy a barikádomat megrongálták.
Effing Worms 2
2012.07.05. 12:00
Az Effing Worms 2-ben egy gyilkos, szárnyas(?) kukacot irányíthatunk. Nincs más dolgunk mint enni, nőni, nyerni, persze ezeket a dolgokat az emberek sem hagyják szó nélkül és bevetik fegyveres erőik nagy részét. Először csak pisztolyos emberek lövöldöznek ránk, majd repülők, dzsipek, tankok stb stb. vonulnak ellenünk. Az ellenséges erők mellett szerepelnek még a játékban sima járókelők, állatok, nyan cat stb. Minden nap, támadási hullám végén kapunk két fejlesztési lehetőséget, és abból mindig egyet kell kiválasztanunk.
Az ilyen játékoknál mindig elgondolkozok azon, hogy hiába egyszerű, hiába unalmas, nagyon sokan képesek akár félórákat, egy órákat is eljátszani ezekkel a játékokkal. Persze mi is valami hasonlóval játszottunk az unalmas informatika órákon, de így visszatekintve, nem tűnik sokkal izgalmasabbnak, mint a tanár mondanivalója. Egyébként grafikai igényessége, változatossága a Moby Dick 2-ével vetekszik, de azért az nekem jobban tetszett.
Ultimate Assassin 3: Level Pack
2012.07.04. 12:00
Be kell vallanom, hogy Az Ultimate Assassin-nal csak most találkoztam, a 3. rész pálya csomagja kapcsán. Aki még szintén nem játszott egyik játékkal sem, annak elmondom, hogy egy bérgyilkossal (fekete pixel halmaz) adott időn belül meg kell ölni a célpontot (zöld pixel halmaz) és közben el kell kerülni, hogy a testőrök (kék pixel halmaz) megöljenek. Miután sikeresen elkövettük a gyilkosságot még nincs vége a pályának, mert el kell jutni a kilépési pontra (szürke kör) is. A bérgyilkosnak fegyverként csak egy kése van, de a testőrök kijátszásához láthatatlanná tud válni és egy hirtelen gyorsításra is képes. Minden pályán teljesíthetünk 5 db. mellékküldetést is. Pl.: 45 s alatt végezni, ne találjon el egy lövedék se stb.
Amikor egy sorozatból, mindjárt az (éppen) utolsó résszel találkozok, akkor elkezdem visszakeresni a korábbi részeket és kipróbálom azokat is. Így történt ebben az esetben is. Azt mindjárt az elején megállapítottam, hogy senkinek sem a látvány miatt fog tetszeni a játék. A második megállapításom, hogy az első rész nehéz, puritán, néhol játszhatatlan. A második rész már sokban hasonlít a képen látható harmadik részhez, de még nincs benne az óra, a mellékküldetések és nincs nehézségi szintekre bontva a játék. Mind a 3+1 résznél feltűnt az is, hogy az őrök eléggé "intelligensek", arra gondolok, hogy minden újraindítás után másfele indultak el.
Death Call
2012.07.03. 12:00
A Death Call-hoz hasonló játékkal már nagyon régen nem találkoztam, és ha emlékezetem nem csal, az utolsó kipróbált játék sem volt túl minőségi. Egyébként ez egy rögzített állású FPS játék, amiből régen nagyon sok volt, mára viszont csak elvétve találkozhatunk ilyen játékkal az interneten. Ennek valószínűleg az az oka, hogy egy időben rengeteg rossz, selejtes játék is kiadásra került és mindenkinek elege lett ezekből. Nos a Death Call készítői visszanyúltak a gyökerekhez. Nincs a játékban más csak egy pár megvehető fegyver, rengeteg ellenség, kevés fejlesztési lehetőség és néhány bónusz, segítség, amiket a pályákon lehet lőni. A játék története, helyszíne is klasszikusnak mondható: A vadnyugaton egy marshallal kell lövöldöznünk a banditákra és gépekre(?). Extra dolgok a játékban a minigame-ek, amiket két helyszín között van lehetőségünk kipróbálni.
Egy nehéz nap közben/végén ideális játék lazításra, de bármilyen más helyzetben unalmasnak, egyhangúnak hat a játék. Talán még több minigame-mel tartalmasabbbb lenne a játék.
Wizard Walls
2012.07.02. 12:00
A Wizard Walls nagyon jó példa arra, hogy lehet tartalmasabbá, érdekesebbé tenni egy akció játékot.
A játék egy varázslóról szól, akinek az az alapfeladata, hogy szembeszálljon a goblinokkal, de ezt a feladatot 5 különböző helyzetben kell teljesítenie:
1. Birkanyájra kell vigyáznia
2 Segítenie kell az emberek támadását a goblinok ellen.
3. Egy hőlégballonból gyengítenie kell az ellenség légi erejét.
4. Biztosítania kell a karavánok zavartalan útját.
5. Meg kell védenie egy tudóst, amíg az felépít egy önműködő íjat.
Egyébként elég szegényes a varázsló repertoárja. A fő varázslata az, hogy gumi falakat, vonalakat tud húzni az égre, aztán még pénzért megtanulhat másfajta fal varázslatokat, tűzgömb varázslatot, fagyasztó varázslatot és gyógyító varázslatot is.
Nem tudom, hogy érzésből vagy tudásból, de nagyon jól eltalálták a készítők a játékot. Az 5 különböző feladat segít, hogy ne váljon a játék gyorsan unalmassá. Ezt a célt segíti az is, hogy a pályák pörgősek, nem túl hosszúak. Nekem tetszik a zene és grafika is. Egye fene! Megkapja a 4-es osztályzatot tőlem.